Testdiszmorfikus rendellenesség (BDD): a modern félelem és undor saját testképünktől

A testdiszmorfikus rendellenesség (BDD) az az állapot, amikor az egyén annyira aggódik testképe miatt, hogy az zavarja őt a normális, mindennapi működésben. A testkép problémákkal küzdők száma nő, de egyre többet tudunk tenni ellenük. Egyes tanulmányok arról számoltak be, hogy a népesség 0,7–2,4%-a szenved BDD-ben. A skizofréniában, anorexiában szenvedők, a kozmetikai beavatkozásokat, sebészeti eljárásokat választók körében sokkal gyakoribb a BDD.

 

Az énképünk összefügg azzal, hogy hogyan látjuk testünket. A közösségi média, a TV, a filmek és a reklámok pedig egyaránt szerepet játszanak abban, hogy miként viszonyítjuk magunkat a környezetünkhöz. Jelenleg egy olyan kultúrában élünk, amely óriási jelentőséget tulajdonít az imázsnak, a megjelenésnek, a diétának.

A BDD 10 lehetséges tünete:

1. Az egyén rendkívül elfoglalt a külső megjelenésével és igyekszik elrejteni olyan hibákat, amelyeket más emberek valójában nem látnak vagy számukra jelentéktelennek tűnnek

2. Erős a meggyőződés arról, hogy olyan hibával rendelkezik, amely csúnyává, torzzá teszi

3. Meggyőződés, hogy mások negatívan ítélik meg a megjelenését vagy akár ki is gúnyolják miatta

4. Az észlelt hibák kijavítását vagy elrejtését célzó (rögeszmés) viselkedések, amelyeknek nehéz ellenállni. Ilyen lehet például a tükörben történtő gyakori ellenőrzése, túlzott ápolási rutin

 

5. Az észlelt hibák elrejtése sminkkel, ruhákkal vagy más módokon

6. A megjelenés folyamatos összehasonlítása másokéval

7. Gyakran keresi, igényli a megnyugtatást és megerősítést másoktól a megjelenését illetően

8. Perfekcionista hajlamok

9. A kozmetikai eljárások és beavatkozások folyamatos keresése, melyek igénybevétele általában kevés elégedettséget vált ki

10. A társadalmi és szociális helyzetek kerülése

Feloldhatatlan kétség és rögeszme

Fontos aspektusa a BDD-nek, hogy a legtöbb esetben az észlelt „tökéletlenség” valójában vagy nem létezik, vagy jelentéktelen mértékű. Az elfogadhatatlan esztétikai deformáció beteges hiedelme fixációjává, azaz rögeszmévé válik. A hibákat a betegek gyakran bizonyos társadalmi vagy kapcsolati problémára reagálva észlelik. Klinikai megfigyelések során az látható, hogy a BDD-s betegek bizonytalansággal küzdenek saját értékeiket illetően, a vélt hibát vagy hibákat használják szociális problémáik megmagyarázására.

A betegség egyik tragikus velejárója, hogy a betegek abban az illúzióban szenvednek, hogy a hiba eltávolítása vagy javítása után minden csodálatos módon a helyére kerül és rendben lesz. Ez azonban nagyon ritkán van így. Sokkal inkább egy láncreakció indul el a vélt hiba eltűntetését célozva. Rendszerint korrekciós műtétek, beavatkozások sorozatát eredményezi, amely egyre növekvő elégedetlenséghez, társadalmi elszigeteltséghez vagy önmagukkal szembeni undorhoz vezet. Azon illúzió csapdájába esnek, hogy a műtét vagy korrekció az egyetlen megoldás, de gyakran találnak újabb és újabb hibákat.

Minél mélyebb és erősebb a BDD, annál nehezebb dolga van a környezetnek, hogy valós visszajelzést adjon a BDD-ben szenvedő számára anélkül, hogy az tovább erősítené a képzetet a vélt hibáról vagy annak súlyoságáról.

Ahogy a legtöbb betegségénél itt is fontos, hogy mielőbb szakember segítségét kérjük a kezelésben. Sokszor már csak sok-sok műtét után kérnek segítséget. A sikeres terápiás kezelés kulcsa, hogy a szakértő segítség által a beteg megértse, hogy beavatkozások, melyeket ő megoldásnak lát, valójában felerősítik a problémáját. Így lehetősége nyílik arra, hogy kontroll újra az egyén kezébe kerüljön.

Forrás: Psychology today

Testdiszmorfikus rendellenesség (BDD): a modern félelem és undor saját testképünktől

Bejegyzéskategóriák

Herba ABC

Léleksarok

mi kipóbáltuk

receptjeink

Bejegyzések